Viktort (40) a Drogprevenciós Alapítvány közösségi programjából ismerem, ami az alapítvány alacsony küszöbű szolgáltatása. A program célja az aktív szerhasználók állapotromlásának lassítása, életkörülményeik javítása, és igény esetén kezelésbe segítésük.

Móra Gabriella: - Hol élsz most?

Viktor: - Ez évszakfüggő, jelenleg az utcán.

G.: - Hajléktalan szállóra be szoktál menni?

V.: - Szállóra, ha nagyon szélsőséges az idő, akkor be szoktam menni, de egyébként nem, mert vannak fóbiáim. A bogaraktól irtózom, mert volt már hozzájuk szerencsém két alkalommal, így ezeket inkább elkerülöm.

G.: - Az utcán hol alszol?

V.: - Befejeztem az aluljárózást, mert veszélyes. Tavaly összesen hétszer támadtak meg. Most már inkább a parkokat, vagy a Duna partot választom, ahol igyekszem elbújni, de úgy, hogy ha esetleg újból támadás érne, tudjak valakinek jelezni. Pl. ahol most vagyok az irodaházaknál, ott vannak biztonsági őrök.

G.: - Fontos, hogy ne elszigetelt helyen legyél?

V.: - Igen. Például a Népszigeten vannak olyan elhagyatott helyek, ahol láttak hajléktalanokat, de ha ott történne velem valami, pl. egy késelés, akkor nem tudnék senkit riasztani.

G.: - A programunkba a szerhasználat miatt jársz. Mi az, amit most használsz?

V.: - Jelenleg biofüvet használok, de korábban sima füvet szívtam. A biofű beszerzése egyszerűbb és olcsóbb. Alkalmanként speedet vagy kristályt, ha megbízhatónak tartom az embert. Ezeket csak tarhálás után használom, mert ha a rendőrök bevisznek a kocsik közt kéregetés miatt, nem akarom, hogy kábítószer miatt is induljon ellenem eljárás. Meg ezek a biofüvek annyira erősek, hogy attól is félek, hogy ezt az állapotot meglátják rajtam. Több mint 20 éve kezdtem a fogyasztást, de ezzel rendőr még soha nem kapott el. Akkor használok, amikor összejönnek a hétköznapok, és le akarok ereszteni valamivel. 90%-ban én ezt egyedül szoktam megoldani, monogám füvesnek hívom magam. Van aki azért használja, hogy nagyobb legény legyen, vagy a baráti körben elfogadják, de nekem nem erre kell.

G.: - A napjaid mivel telnek?

V.: - Általában délelőtt teremtem meg a pénzt. A reggel mindig egy jó kávéval indul, addig nem csinálok semmit, aztán megreggelizek, és 9 óra felé kimegyek a területre, ahol kéregetek délig – egyig. Ez attól függ, hogy milyen a forgalom, illetve napfüggő is. Bele kell kalkulálni azt is, hogy az embereknek hogy van pénze. Pl. egy hónap vége is befolyásolja az embereket, vagy egy ünnep, amikor jobban kiköltekeznek. Délután vagy pihenek, vagy igyekszem valami programot találni magamnak. Ma például elmentem a Decathlonba, mert próbálok a kinti élethez mindenféle dolgokat megvenni. Most teljesen alkalmazkodom a kintléthez, mert már nem nagyon akarok szállózni.

G.: - Télen sem?

V.: - Télen sem. Egyre jobban nem fogadom el a szállót. Hogy helyette mi lesz, az egy nagy dilemma nekem. Nem tudom, hogy egy kisebb helyiséget, egy szuterén-félét fenn tudnék-e tartani. Vagy gondolkodom egy magam építette menedékházban is. A lényeg, hogy olyan helyen legyen, ahol a kerület nem bontja le, és más hajléktalanok nem rabolnak ki, mert abból már nagyon elegem van. Az egész életemet nem tudom mindig cipelni a hátamon.

G.: - Kéregetni hol szoktál?

V.: - Mindig ugyanabban a forgalmas útkereszteződésben az autósoktól.

G.: - Minden nap csinálod?

V.: - Hétfőn szabadságon vagyok, mert hétfőn még a fű se nő. Régebben a vasárnapot tartottam meg magamnak, de nem érte meg, mert olyankor még lazábbak az emberek, benne vannak a pihenésben, és szívesebben adnak. 3-4 órán át csinálom minden nap, mert annál többet agyilag nem bírok.

G.: - Hogyan telik ez a 3-4 óra?

V.: - Én nem az a csendes kéregető vagyok, hanem próbálok kommunikálni az emberekkel. Mindig kitalálok valami kérdést nekik, vagy próbálok a kérdéseikre úgy reagálni, asszociálni, hogy én is jól jöjjek ki belőle, őket pedig semmiképp ne bántsam meg. Arrogáns, cinikus megjegyzést ritkán kapok, sokkal több a kedves vagy vidám ember. Vannak állandósok, akiknek az arcát már ismerem, és persze nekik is megvannak a gondjaik, ezeket tudom, mert én is megkérdezem. Aztán olyan is van, hogy le van húzva az ablak, mondja, hogy nincs aprója, de elbeszélgetünk. Volt egy néni például, aki a vesebeteg férjéhez járt a kórházba minden vasárnap. Mondtam neki, hogy ígérje meg, hogy elhozza a férjét megmutatni, ha meggyógyult, és ő elhozta. Nagyon aranyos volt.

G.: - Beszélgetsz az újakkal is?

V.: - Igen, mindenkivel. Próbálom feldobni a napjukat. Eldobok mondatokat, amik nem annyira egyértelműek, és vannak, akik ezen elgondolkodnak. Észre szoktam venni viszont, ha frusztráltak, mert beállt a forgalom, vagy telefonálnak.

G.: - Ők is kérdeznek rólad?

V.: - Igen, szoktak kérdezni. Van egy házaspár, akikkel rendszeresen beszélgetünk, és a világhálón is tartom a kapcsolatot velük. A férfi felajánlott egy 4-6 órás munkát, úgyhogy vele lesz ezzel kapcsolatban egy találkozónk, ha sikerül összehozni. De van egy férfi, aki kritizált, amikor lefogytam, és megdicsért, amikor jobban néztem ki. Már nem mehetek oda úgy ki, mint amikor elkezdtem tarhálni, hanem fel kell öltöznöm normálisan. Azt szoktam mondani, hogy én csak úgy odamentem a kereszteződésbe, és nem kérdeztem meg az embereket, hogy el akarnak-e tartani. Mindig előre elhatározom, hogy aznap mennyit szeretnék keresni, de ha túl hamar összejön az összeg, akkor maradok, mert még nem fáradtam el.

G.: - Vannak negatív élményeid?

V.: - Olyan még nem volt, hogy kiszálltak volna autóból, és bántottak volna. Olyan van, hogy valaki kioktat, de ilyenkor csak továbbmegyek.

G.: - Mire szoktál költeni?

V.: - A kinti élethez próbálok alkalmazkodni. Most például vettem egy kis gázfőzőt. Szeretnék még venni egy függőágyat és egy erősebb ponyvát, amit négy sarkán megkötök, alátámasztom, és már nem ázok. Arra mindig figyelek, hogy tiszta legyen a hely, ahová megyek.

G.: - Hajléktalanként tudnál dolgozni?

V.: - Ezt is meg akarom beszélni azzal a férfivel, aki munkát ajánlott, hogy tudnék-e utcáról járni. A cuccomat sehová nem tudom elzárni, azt vinnem kell magammal. Nem szoktam hazudni, az nagy ellenségem, nem titkolnám, ha megkérdeznék, miért járok ekkora zsákkal. Gondolkodom valami megoldáson. Hét éve vagyok utcán, teljes mértékben a magam ura vagyok. Nekem a tarhálás nem csak a pénzről szól, hanem az emberekkel egy kapcsolat. Ha nem volnék kint egy hónapig, akkor hiányoznának. Úgy érzem, hogy az életminőségem nem javulna, hanem változna, ha dolgoznék. Abban pedig biztos vagyok, hogy bizonyos dolgokért ugyanúgy nem adnék pénzt, mint most. Például nem zavar, hogy mások levetett ruháit hordom, annyi elég, hogy legyen tiszta, és ne legyen lyukas.

Mindig azt mondom, hogy mindenki járja meg a maga mélységeit, de ne ragassza rá másokra. Meg kell élni, hogy tudd, meddig vagy képes lesüllyedni. Korábban semmi nem érdekelt. Nem fürödtem, nem ettem, sokat piáltam, nem csináltam semmit. Nem érdekelt, ha azt mondták, büdös vagyok, pedig én is éreztem. Aztán amikor láttam, hogy nem húzhatom soká, akkor leültem elgondolkodni azon, mit lehetne tenni. Azért akartam elvonulni, mert ez az enyém volt, nem tartozott senkire.

G.: - Vannak terveid?

V.: - Szoktam arra gondolni, hogy jó lenne állatok közt dolgozni, mert szeretem az állatokat. Egy menhelyre vagy állatkertbe szívesen mennék. Bérelni egy kis lyukat, amit fenn tudok tartani. Kiestem a világból, nagyon oda kellene tenni magam, hogy ezeket megtaláljam. Úgy meg nem akarok segítséget elfogadni, hogy aztán valaki a szememre hányja, hogy ő húzott ki a szarból. Mert ha valaki azt mondja, amikor tarhálok, hogy ne haragudjak, de nincs aprója, akkor én azt felelem, hogy „Tudja, miért szeretem ezt a poharat? Mert ennek a pohárnak nincs mértékegysége. Ez az önzetlenségről szól. Amennyit dobnak bele, én azért vagyok hálás, és azt köszönöm meg.”

G.: - Ha másképp élnél, mit vinnél magaddal a mostani életedből?

V.: - A letisztult életformát és tapasztalatot, amit a hajléktalanság adott. Sokkal önzetlenebb és adakozóbb lettem, ezeket a tulajdonságokat mindenképpen megtartanám. Az emberek tárgyiasult világához képest, ebben a világban nincsenek összegek, csak a praktikum. Ha nekem nincs valamire szükségem, a másiknak pedig van, akkor odaadom neki, mert minek tároljam. Hiszek a sorsban. Az embernek hihetetlenül sokat kell adnia ahhoz, hogy kapjon.

Móra Gabriella

(Az interjúalany nevét személyiségvédelmi okokból megváltoztattuk.)

Amennyiben Önnek vagy hozzátartozójának kábítószer-problémája van, keressen minket bizalommal!
Drogprevenciós Alapítvány  1134 Budapest, Csángó u. 3/b.
Nyitva: Hétfő-péntek 16-19 óráig