Túladagolás világnapja augusztus 31. Nem mondom, hogy nem lepett meg, hogy ilyen világnap is van, amúgy a klienseink nagy része is meghökkent.

A figyelemfelhívás nagyon fontos, de nézzük ezt meg a mi szemszögünkből.

1995 óta sok és sokféle állapotú embert láttunk a Civil Ártalomcsökkentő Szociális Kontaktprogramban (C.A.T.) és a Drogoplex Ambulancián is.

Megrendítő, ha egy lefogyott, sápadt, beesett arcú ember jön hozzánk, akinek láttuk jobb időszakát, de most észrevehetően nem azt éli. Nagy gond, ha esetleg besztondul és nem ébreszthető… vagy lázas és olyan, mint akiből éppen száll ki az élet (szeptikus sokk).

Ilyenkor sem ítélkezünk, mert az sehová nem vezet és nem a dolgunk, hanem mentőt hívunk, és közben ébresztgetjük, beszéltetjük az érintettet. Mit vett be, mikor, mennyit? Vizes borogatás, víz itatása, arc lemosása szokott lenni a menet. Újraélesztő készülékünket és életmentő tanfolyamos tudásunkat szerencsére nem kellett még használni.

A kiérkező mentősöknek elmondjuk a megtudott információkat és átadjuk a terepet.

Régebben heroin önmagában, gyógyszerekkel vagy alkohollal társulva okozták a kialakult szükségállapotot. Amióta az új trend van („designer” drogok), a pszichotikus állapotok a jellemzőek. Sebek, démonisztikus parák.

Mindeközben a segítő idegszálai megfeszülnek, és cselekszik, mert nem ér rá lebénulni, hiszen akkor valaki meghalhat. A biztonságon felül ezért is jó, hogy minimum ketten dolgozunk egyszerre, hogy egymásnak is segítsünk, támogassuk egymást.

Kiemelném, szerencsések vagyunk, hogy nálunk nem halt meg senki. Több embernél láttuk a mentők emberfeletti küzdelmét, amit alkalmasint a toxikológiákon folytatnak tovább.

A tragikus híreket viszont sajnos kapunk… A két évtized alatt sok értékes ember ment el körünkből.

Legalább, akik nálunk jártak, azok esetében cselekedhettünk. Ebben a kérdésben ugyanis kár demagógnak lenni, hogy lesz itt egy olyan világ, ahol nem lesz drog, gyógyszer, alkohol és az emberek nem adagolnak túl. Ezt felismerve több ország tett hatékony lépéseket, hogy ne haljanak meg méltatlan körülmények között emberek.

Emlékszem, volt egy lány, aki letántorgott hozzánk és rommá parázta magát attól, hogy a barátja meg akarja ölni. Mentőt hívtunk, akik másfél óra múlva jöttek ki. (A rekkenő hőségben, rengeteg esetük volt, ez pedig, joggal, nem a priorizált sztorik közé tartozott.

A barátja nem akarta ezt, sőt itt döntötte el a lánnyal együtt, hogy „ne tovább designer!”. A lány minden szer fogyasztásával felhagyott. A fiú szubsztitúciós kezelésben van. Dolgoznak, fenntartják az albérletüket, kikezeltették a HCV fertőzésüket.

Most csak emlékezni szeretnénk...

Varga Mónika